Sztripszky Hanna

önkéntes koordinátor

Az „Ablak a padra” jótékonysági akció önkéntes koordinátora vagyok, közösségszervező.
Korábban egy idősekből álló civil alkotóközösség közösségfejlesztőjeként tevékenykedtem,
emellett a járvány előtt egy 8. kerületi közösségi házban dolgoztam, egy szabad tereket összekötő országos civil hálózat
létrehozásán.
Amikor az „Ablak a padra” kezdeményezésből megkerestek azonnal igent mondtam,
mert egy olyan világban szeretnék élni, ahol mindenkinek egyenlő esélye van a tudás megszerzésére,
függetlenül attól milyen anyagi háttérrel rendelkezik. Az akció keretein belül digitális eszközöket juttatunk olyan
gyerekek számára, akik a jelenlegi helyzetben ezek hiányában kimaradnának az oktatásból,
majd önkéntesek segítségével meg is tanítjuk a gyerekeket ezeknek az eszközöknek és a különböző programoknak
a használatára! Ennek megszervezésén
dolgozom az „Ablak a padra” fantasztikus csapatával és önkénteseivel.

Rá szavazok

Vissza a főoldalra

Adakozz most!

Szavazz a koronavírus igazi hőseire és támogasd a kezdeményezést! Az adományokat, mint Közönségdíjat az adománygyűjtési időszak alatt megszavazott Hét Hőseinek, egyenlő részekre megosztva juttatjuk el.

A játékszabályzatról bővebben ITT olvashatsz.

Támogassuk együtt a hősök munkáját! Adományodat az alábbi bankszámlára történő utalás útján tudod teljesíteni:

10700172-71893251-51100005

Forintszámla: 10700172-71893251-51100005
Számlatulajdonos: WHC Care Alapítvány
Számlaszám (IBAN): HU07107001727189325151100005

Fontos, hogy a közlemény rovatba
a „Hosok” kifejezést tüntesd fel.

Koronavirushosei ©2020 | Minden jog fenntartva!